A szív iránytűje

A szívdobbanás meghallásának művészete

A szerelem, ami megtanítja látni a vakot.

Hiszel az igaz szerelemben?

Természetesen nem arra a mindent elsöprő szenvedélyre gondolok:

  • amiről azt képzeljük, hogy egy életen át tartani fog, és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére vagy kimondására, amiket később megbánunk
  • gyakran hagyjuk félrevezetni magunkat attól a gondolattól, hogy nem tudunk egy bizonyos személy nélkül élni,
  • s már pusztán annak a gondolata is kétségbe ejt bennünket, mi van, ha egyszer elveszítjük szeretett társunkat;
  • s ez az érzés sokkal inkább elszegényít bennünket, mintsem gazdagít,
  • mivel olyasvalakit kívánunk a magunkénak tudni, akit nem birtokolhatunk, olyasvalamit akarunk megváltoztathatatlanul folytatni, amit nem lehet.

Ha szerelemről beszélek, nem a testi vágyra gondolok, sem pedig arra az önimádásra, amely az önzetlenség álarcába burkolózva, néhol valóságos parazitaként közelít a másik felé.

Nem!

Én olyan szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot.

Olyan szerelemről, mely erősebb minden kételynél.

Amely minden lélegzetvételnél élettel tölti meg a szívet, s nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden köteléktől, és újra és újra megújítja a virágzásunkat.

Arra a diadalra gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál felett.

A szerelem az egyedüli erő, amiben maradéktalanul hiszek.

A lényeges dolgok amúgy is láthatatlanok.

Az érzékszerveink előszeretettel vezetnek tévútra bennünket, s a szem mind közül a legálnokabb.  Arra biztat, hogy maradéktalanul bízzunk benne. Azt gondoljuk, hogy ismerjük a körülöttünk lévő  világot, holott csak a felszínt vagyunk képesek észlelni.

Meg kell tanulnunk megragadni a lényeges dolgok szubsztanciáját, ám ebben a szem inkább hátráltat bennünket.

Eltereli a figyelmünket.

Hagyjuk elvakítani magunkat, és még élvezzük is. Aki a szemére hagyatkozik, elhanyagolja a többi érzékszervét, és most nem csak a szaglásra és a hallásra gondolok. 

Arra az érzékszervre gondolok, amely bennünk lakik, még ha nincs is neve. Az egyszerűség kedvéért, hívjuk a szív iránytűjének.

 

(Részletek Jan-Philipp Sendker: Hazatérés, avagy a szívdobbanás meghallásának művészete című könyvből.)


“Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez. Egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.” (Márai Sándor)


Január 22-én induló workshop sorozat!

A szíved ereje workshop : Kalandok a szíved  vezetésével

Engedd, hogy a VÍZ elem vezessen, jelezze az utat számodra a kicsi csörgedező pataktól a morajló őserejű óceánig. Ahogyan a kezdet és vég, rombol és épít, elválaszt és egyesít, állandó mozgásban és állandó megújulásban, az élet dinamizmusával, merítkezz meg a vízben! Milyen érzés? Vajon könnyű vagy nehéz a válasz? Érzelmeink irányadóak, ha megengeded önmagadnak, hogy mutassák az irányt. A kérdés megengeded-e? 

A részletekért kattints ide:

A szíved ereje – esti workshop

Written by