Szerelem, ami megtanítja látni a vakot

A SZÍVDOBBANÁS MEGHALLÁSÁNAK MŰVÉSZETE

Természetesen nem arra a mindent elsöprő szenvedélyre gondolok, amiről azt képzeljük, hogy egy életen át tartani fog, és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére vagy kimondására, amiket később megbánunk.

Gyakran hagyjuk félrevezetni magunkat attól a gondolattól, hogy nem tudunk egy bizonyos személy nélkül élni, s már pusztán annak a gondolata is kétségbe ejt bennünket, mi van, ha egyszer elveszítjük szeretett társunkat; s ez az érzés sokkal inkább elszegényít bennünket, mintsem gazdagít, mivel olyasvalakit kívánunk a magunkénak tudni, akit nem birtokolhatunk, olyasvalamit akarunk megváltoztathatatlanul folytatni, amit nem lehet.

Ha szerelemről beszélek, nem a testi vágyra gondolok, sem pedig arra az önimádásra, amely az önzetlenség álarcába burkolózva, néhol valóságos parazitaként közelít a másik felé.

Nem!

Én olyan szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot.

Olyan szerelemről, mely erősebb minden kételynél.

Amely minden lélegzetvételnél élettel tölti meg a szívet, s nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden köteléktől, és újra és újra megújítja a virágzásunkat.

Arra a diadalra gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál felett.

A szerelem az egyedüli erő, amiben maradéktalanul hiszek.

(Részletek Jan-Philipp Sendker: Hazatérés, avagy a szívdobbanás meghallásának művészete című könyvből.)


ÜZENET

ÉLET

“Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez. Egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.” (Márai Sándor)

Written by