A Megbocsátás Magaslata

Ma keltünk át a Megbocsátás Magaslatán. Ott fenn el is gondolkoztam, kinek is kellene megbocsátanom, hiszen nem őrzök haragot. Legalábbis tudatosan nem. Az eszemmel nem tudom, mi történik, vagy mi történt, mit eresztettem el a zúgó széllel ott fenn a magasban a vasból készült zarándokszobrok társaságában, és kinek bocsátottam meg… Talán magamnak? 

“Lassan beértünk Puente la Reinába, bementünk egy templomba.

Sírtam. Olyan hálás voltam. Mindenért.

Negyed óra múlva ismét ebben a templomban ültem, vissza kellett jönnöm, a padban felejtettem a Caminós útikönyvet…

A templommal szemközti magánszállást választottuk Cirauqui-ban, piros szív alakú pecsétet kaptunk a zarándokútlevelünkbe. Lezuhanyoztam, kimostam néhány holmimat és lefeküdtem aludni. Talán 2 órát aludhattam, még az ágyban feküdtem, amikor megint elkezdtek ömleni a könnyeim. Nagy nehezen összeszedtem magam, kerültem mindenkit, ami azért egy zarándokszálláson nem könnyű és kijöttem a térre naplót írni. Christa aggódó szemekkel figyelt. Hálás voltam, hogy nem kérdezett semmit.

Remélem, mire visszamegyek, jól leszek, vagy legalább nem bőgök. Azt hiszem, látszik rajtam, hogy nem vagyok jól. Most sétált el előttem egy idősebb pár, a néni megkérdezte: Are you ok?

Igazából nem tudom, mi történik. Állandóan sírnom kell. Csak folynak a könnyeim.

Ha valaki megkérdezi, mi a baj, nem tudok neki semmit mondani.

Aki nem tudja, miért sír az úton, azt mondja, ez a Camino. Hát egy darabig én is ezt gondoltam. Azonban itt, a templom tövében ülve, hátamat a jó meleg templomfalnak támasztva rájöttem, ma keltünk át a Megbocsátás Magaslatán. Ott fenn el is gondolkoztam, kinek is kellene megbocsátanom, hiszen nem őrzök haragot. Legalábbis tudatosan nem. Az eszemmel nem tudom, mi történik, vagy mi történt, mit eresztettem el a zúgó széllel ott fenn a magasban a vasból készült zarándokszobrok társaságában, és kinek bocsátottam meg… Talán magamnak?   J.Edinek?  Isten tudja.

Eszembe jutott Zorán Coda c. dala:

„Egyszer rájövök, hogy lett volna szebb.

Egyszer egész biztosan rájövök,

Hogy hogy lett volna bölcsebb,

De most már van, így ahogy van,

És ha rossz is, hát így tudtam legjobban,

Tán holnap jobban játszanám,

És szebben, szebben mondanám,

De ez már így marad…”

Ha tudtam volna, jobban csináltam volna. Ennyi. Nem több.

Sokszor mondjuk: én az ő helyében biztosan nem ezt tenném, hogy csinálhatott ilyet…

Ítélkezünk rengeteget, holott ha ugyanazokkal az adottságokkal, lelki beállítottsággal, génekkel születünk, ugyanazok az emberek vesznek körül, ugyanazok a hatások érnek, ugyanezt tudnánk csak tenni.

És ha ezt elfogadom, sokkal barátságosabb hely lesz a világ.“

(Részletek egy kedves barátnőm Széphegyi Anita El Camino – Hát akkor rock’n’roll! című könyvéből.)

Written by