Egységélmény

Abraham Maslow amerikai pszichológus sok száz embert tanulmányozott, akinek misztikus egységélményük volt, amire ő a csúcsélmények kifejezést használta. Ezek az állapotok jobb működéshez vezetnek a világban, és “önmegvalósításhoz” vagy “önkiteljesítéshez” vezetnek, ami arra a képességre utal, hogy jobban kifejezésre tudják juttatni a bennük lévő teremtőerőt, és jobb, kielégítőbb életet élnek.

Walter Pahnke pszichiáter és tudatkutató Abraham Maslow és W.T. Stace munkássága alapján kidolgozott egy listát a tipikus csúcsélmény alapvető jellegzetességeiről. Az alábbi kritériumok alapján írta le ezt a tudatállapotot:

  • Egységélmény (kívül és belül)
  • Erőteljes pozitív érzelem
  • Idő és tér meghaladása
  • Szakralitás érzése (numinozitás)
  • Paradox jelenség
  • Objektív és valóságos megértések
  • Nehéz szavakba öntés
  • Pozitív utóhatások

Ahogyan ebből a felsorolásból is kitűnik, amikor csúcsélményünk van, akkor az az érzésünk, hogy meghaladjuk a test és lélek szokásos kettősségét, s úgy érezzük, hogy elértük az egység vagy teljesség érzését.

Meghaladjuk az alany és a tárgy hétköznapi kettősségét is, önkívületi egységet élünk meg az emberiséggel, a természettel, a kozmosszal és Istennel. Mindez együtt jár az öröm, a boldogság, a nyugalom, és a belső béke erőteljes érzéseivel.

Az effajta misztikus élményben olyan érzés fog el bennünket, hogy meghaladjuk a szokványos valóságot, amelyben háromdimenziós a tér és lineáris az idő. Ehelyett metafizikai, transzcendens birodalomba jutunk, ahol ezek a kategóriák már nem érvényesek. Ebben az állapotban a korlátlanság és az örökkévalóság élményszerű valósággá válik. Az állapot numinózus jellegének semmi köze a korábbi vallási hiedelmekhez; a valóság isteni természetének közvetlen megérzését tükrözi.

A csúcsélményt leírhatjuk úgy, hogy “tartalom nélküli, mégis minden benne van“; nincs konkrét tartalma, potenciális formában minden benne van.

Lehet olyan érzésünk, hogy egyszerre vagyunk minden és semmi. Miközben eltűnt a személyes identitásunk és a korlátozott egónk, úgy érezzük, hogy olyan mértékben kiterjedünk, hogy a lényünk magába foglalja az egész világegyetemet.

Hasonlóképpen észlelhetünk minden formát üresnek, vagy érezhetjük, hogy az ürességben ott vannak a formák. Még olyan állapotot is elérhetünk, amelyben azt érezzük, hogy a világ egyszerre létezik és nem létezik.

A csúcsélmény közvetíthet olyasmit is, ami a végső tudásnak és a kozmikus dolgokról való tudásnak tűnik, amit úgy írnak le az Upanisadok, hogy “Az, amit megismerve az ember mindent megismert.”

Nehéz szavakba önteni, amit megtudtunk az élmény során: szavakkal leírhatatlan.

Nyelvünk egész természete és szerkezete alkalmatlannak tűnik erre a célra. Az élmény mégis alaposan befolyásolhatja az értékrendszerünket és létezésünk stratégiáját.”

(Stanislav Grof: A jövő pszichológiája  – A pszichológia jövője. Budapest, 2008.)

Written by