Jó és rossz – Önfejlesztő gondolatok

Önfejlesztő gondolatok – Boros Ildi

Jó és rossz

“A legtöbb ember élete valamely pontján ráébred, hogy nem csupán születés, növekedés, siker, jó egészség, élvezet és győzelem létezik, hanem veszteség, kudarc, betegség, öregkor, hanyatlás, fájdalom és halál is.

Hagyományosan ezeket „jónak” és „rossznak”, rendnek és zűrzavarnak nevezzük.

Az emberek életének az „értelme” általában olyan dolgokkal társul, amit ők „jónak” neveznek, ám a jót folyton az összeomlás, a lebomlás, a zűrzavar; illetve az értelmetlenség és a „rossz” fenyegeti, amikor a magyarázatok csődöt mondanak, és az élet már nem érthető.

Előbb-utóbb mindenkinek az életébe betör a káosz, akárhány biztosítást is kötött. Érkezhet az veszteség vagy baleset, betegség, mozgáskorlátozottság, megöregedés vagy halál formájában.

Ám ha zűrzavar tör be valakinek az életébe, és emiatt összeomlik a mentálisan definiált „élet értelme”, az a magasabb szintű rendbe nyíló kapuvá válhat.

Mi e világ bölcsessége?

Gondolati tevékenység és az „értelem”, amit kizárólag a gondolat határoz meg. A gondolat elszigetel egy helyzetet vagy eseményt, s azt jónak vagy rossznak nevezi, mintha annak külön léte lenne.

Ha valaki túlságosan a gondolkodásra hagyatkozik, akkor a valósága darabokra töredezik. Ez a feldarabolódás illúzió, ám amíg abba zártan élsz, nagyon is valóságosnak tűnik.

Az univerzum azonban feloszthatatlan egész, amiben minden mindennel összefügg, amiben semmi sem elszigetelten létezik.

Minden dolog és esemény mélyebb összekapcsolódottsága arra utal, hogy a „jó” és a „rossz” mentális címkéje végső soron illuzórikus. Mindig valamilyen korlátozott nézőpontra utalnak, és ezért csak viszonylagosan és időlegesen igazak.

Ezt illusztrálja a bölcs ember története, aki drága kocsit nyert a lottón. Boldog volt a családja, és örvendeztek a barátai is. Fölkeresték, hogy megünnepeljék. „Hát nem nagyszerű? – mondták. – Milyen szerencsés vagy!” Emberünk mosolygott, és csak ennyit szólt: „Meglehet.” Néhány hétig örömmel vezette az autóját. Egy nap aztán az egyik útkereszteződésben részeg sofőr hajtott bele az új kocsijába, s így emberünk, számos sérüléssel, kórházba került. Családtagjai és barátai meglátogatták, és így szóltak: „No, ez aztán igazi balszerencse.” Emberünk ismét csak mosolygott, és annyit mondott: „Meglehet.” Amíg a kórházban feküdt, egyik éjjel földcsuszamlás miatt a háza a tengerbe zuhant. Másnap a barátai ismét fölkeresték: „Hát igen szerencsés vagy, hogy épp itt feküdtél a kórházban!” Újra azt felelte: „Meglehet.”

A bölcs ember „meglehetje” jelzi, hogy nem ítélkezik az események fölött. Ahelyett, hogy véleményt mondana arról, ami van, elfogadja azt, és ily módon tudatosan a magasabb szintű rendre hangolódik.

Tudja, az elme számára gyakran lehetetlen megérteni, hogy egy látszólag véletlenszerű eseménynek mi a helye és a célja az egész szövedékében. Véletlen események valójában nem léteznek, ahogy egymástól elszigetelt, önmagukban és önmagukért létező események és dolgok sem.

A testedet alkotó atomok egykor csillagok belsejében izzottak, és még a legapróbb esemény okainak a száma is gyakorlatilag végtelen, s az egésszel fölfoghatatlan módokon kapcsolódik össze.

Ha ki akarnád deríteni bármely esemény okát, akkor egészen a teremtés kezdetéig kellene visszamenned.

A kozmosz nem kaotikus.

Maga a kozmosz szó rendet jelent.

Ám benne nem olyan rend uralkodik, amit az emberi elme valaha is megérthet, bár azt a rendet néha azért megpillanthatja.

 

(Részletek Eckhart Tolle: Új föld. Ráébredni életed céljára című könyvéből.)